2024 májusában tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Közép-Európa Táncszínház és a Bethlen Téri Színház a Nemzetközi Monotánc Fesztivált.
A fesztivál
A 2005-ben indult Nemzetközi Monotánc Fesztivál hazánk egyedülálló kulturális eseménye. A biennálé jellegű fesztivál programja mindig az elmúlt években született táncművészeti előadásokból válogat, mintegy esszenciáját nyújtva a hazai és nemzetközi táncélet legkiemelkedőbb alkotói és előadói által megalkotott monotáncoknak.
A monotánc
A monotánc műfaji fogalma a monodrámák ihletésére és mintájára lett megalkotva. Azokat az előadásokat sorolják ebbe a kategóriába, amelyek alkotóik személyes vallomásait dolgozzák fel. A monotánc azonban nem – feltétlenül – azonos a szólótánccal, így nem kizárólag szóló-előadások tartoznak a meghívott előadások körébe.
2005-ben a Harangozó-díjas Énekes István, a fesztivál egyik ötletgazdája – Szögi Csaba mellett – e sorokkal indította útjára a programot:
“A XXI. század elején már tudjuk, a technika szinte mindenre képes. Ha nem ma, hát majd holnap. Naiv ember, aki bármin meglepődik. A technika szülte szenzáció azonban holnapra szertefoszlik. Az értékek zűrzavarában a biztos támpontok egyike már évezredek óta az Egyszál Ember maga. Szellemi és fizikai teljesítményével, önként vállalt kitárulkozásával. A Monotánc Fesztivál felmutat néhányat ezekből a megfellebbezhetetlen értékű szellemi és fizikai teljesítményekből. A legkiválóbb kortárs táncművészek szóló – vagy majdnem szóló – produkcióiból. Szeretnénk, ha a Fesztivál évről évre a bátor emberek gyülekezete lenne, a mindig újat akaróké, akik nem rejtőzködni, hanem épp ellenkezőleg, kitörni akarnak.”
Nemzetközivé válás
A neves hazai alkotó-előadók mellett az évek alatt már több világszerte ismert művész is bemutatkozott a rendezvényen. A nemzetközivé válás újabb állomásaként pedig 2019-ben Dél-Koreában, Szöulban megrendezésre került az első Monotanz Festival.
Azóta – Budapesten és Szöulban – évenként felváltva szerveződik egy-egy fesztivál. A külföldön is hiánypótló események mindegyikén képviselte magát a Közép-Európa Táncszínház, a dél-koreai közönség így a Bethlen Téri Színház rezidens társulatának már három K-Arcok szóló előadását is láthatta.
A XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál végén – a hagyományainknak megfelelően – a közönség szavazatai alapján Mono díjjal jutalmaztuk a fesztivál legjobbnak ítélt előadását. 2024-ben a díjat Kim Won dél-koreai táncművész Something unfaded című koreográfiája nyerte.
Fesztiválhírek
Program
Fotók az előadásokról
május 21.
19:00
Gergye Krisztián (HU): God by(e) myself (50′)
bemutató
május 22.
19:00
Stošija Zrinski (HR): Travelogue (40′)
20:30
Seo Jin Moon (AT-KR): Continue Up (20′)
május 23.
19:00
Anamaria Klajnšček (SLO): ONA/SHE (40′)
20:30
Daniela Hanelová (AT-CZ): CADAVRE EXQUIS (40′)
Barna Krisztián (HU): Or Stop (20′)
előadó: Kindl Gábor (Közép-Európa Táncszínház)
május 24.
19:00
Pataky Klári (HU): Téli ének (45′)
20:30
Seungkwan Yang (KR): Sole (25′)
Yang Seung Kwan Dance Project
május 25.
19:00
Farkas D. Gergő (HU): Deep Fake (40′)
20:30
Vasas Erika (HU): ONlife (40′)
előadó: Sinka Lídia (Közép-Európa Táncszínház)
Fotók a kísérőprogramokról
Monotanz Seoul – kerítéskiállítás
2024. május 21-25-ig ingyenesen látogatható
Dusa Gábor: 35 fotókiállítás
megnyitó: 2024. május 21. 18:30
GO(o)D by itself – Gergye Krisztián pop up kiállítása
megnyitó: 2024. május 21. 20:00
Werkfilm vetítések a Bethlen kávézóban
2024. május 22-24. között 17 órától
Egyperces (tánc)filmek
2024. május 22-25. között a filmeket 20 órától vetítjük Bethlen Kávézóban
Mi fán terem a Monotánc?
2024. május 25. 17 órától
kötetlen, civil beszélgetésre az alkotókkal, előadókkal a monotáncról
Táncszakmai Workshop a SÍN Művészeti Központban
2024. május 27-29.
Sajtó- és médiamegjelenések
Májusban érkezik a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
Pesti Műsor, 2024. január – LXXVIII. Évf. 12. Szám
Nyomtatásban megjelent: 2023. december 19.
“De nem magányos” – Gergye Krisztián koreográfus, képzőművész
Magyar Narancs, 2024. 36. Évf. 11. Szám, p. 42.
Nyomtatásban megjelent: 2024. március 14.
Gergye Krisztián: „Végre tartozom valahová, ahol nem kell nulláról kezdeni a dolgokat”
Színház Online, 2024. március 28.
XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
Port.hu, 2024. április 3.
XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
Kreatív Európa Iroda, 2024. április 15.
Fedezze Fel A Táncművészet Csodáit A XI. Nemzetközi Monotánc Fesztiválon!
Muvesz.ma, 2024. április 22.
Dusa Gábor: 35 – fotókiállítás
Fotoklikk.eu, 2024. április 23.
XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál – Yeram Kang, Seo Jin Moon, Daniela Hanelová
Osztrák Kulturális Fórum, 2024. április 24.
Nemzetközi Monotánc Fesztivál
Pesti Műsor, 2024. május – LXXIX. Évf. 4. Szám
Nyomtatásban megjelent: 2024. április 24.
Öt kihagyhatatlan összművészeti fesztivál a kora nyári napokra
Kultúra.hu, 2024. május 14.
XI. International Monodance Festival
Korea.net, 2024. május 15., (ENG)
Snoblesse Oblige 2024/20.
Magyar Narancs, 36. Évf. 20. Szám, p. 41.
Nyomtatásban megjelent: 2024. május 16.
Furcsálmányoskodnak
Magyar Narancs, 36. Évf. 20. Szám, p. 44.
Nyomtatásban megjelent: 2024. május 16.
Hat ország táncművészeivel érkezik a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
Híradó.hu, 2024. május 17.
Hat ország táncművészeivel érkezik a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
Coloré.hu, 2024. május 17.
Hat ország táncművészeivel érkezik a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
Artnews.hu, 2024. május 17.
“Korea Dance Abroad, 7 koreográfus előadása 2 ország 4 városában”
Culturelamp.kr, 2024. május 17. (KR)
6 ország táncművészeivel érkezik a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
Színház Online, 2024. május 18.
Hat ország táncművészei mutatkoznak be a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztiválon
Híradó.hu, 2024. május 18.
“Hét koreai koreográfus mutatja be alkotásait Magyarország és az Egyesült Államok négy városában.”
Korean Spirit, 2024. május 18. (KR)
Hat ország táncművészei mutatkoznak be a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztiválon
Webrádió.hu, 2024. május 18.
6 ország táncművészeivel érkezik a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
Hírnavigátor, 2024. május 18.
Öt nap a monotánc bővületében
Deszkavízió, 2024. május 19.
Eltáncolt világok
Magyar Nemzet, 2024. május 19.
Még mindig táncolunk, és táncolni is fogunk!
Kultúra.hu, 2024. május 20.
7 contemporary Korean dance groups to tour Hungary, US
The Korea Herald, 2024. május 20.
Hat ország táncművészeivel érkezik a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
Kultúrpart, 2024. május 21.
Hat ország táncművészei a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztiválon
Fesztikörkép, 2024. május 21.
Snoblesse Oblige 2024/21.
Magyar Narancs, 36. Évf. 21. Szám, p. 41.
Nyomtatásban megjelent: 2024. május 23.
XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál
Táncélet.hu, 2024. május 23.
Dél-Koreai koreográfia nyerte a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál fődíját
Színház Online, 2024. június 5.
Dél-Koreai koreográfia nyerte a XI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál fődíját
Kultúra.hu, 2024. június 5.
Stáb
- Fesztiváligazgató: Szögi Csaba
- Ötletgazda: Énekes István
- Művészeti munkatárs: Mádi László
- Programszervező: Razsovich Zsófia
- Nemzetközi kapcsolatok: Petrányi Barna, Gerlits Réka, Sóthy Virág
- Koordináció: Éberhardt Klára, Posztós Fruzsina
- Sajtó. kommunikáció, marketing: Tóth Sára, Bodnár Erika, Formanek István
- Technika: Selmeczi Mercédesz, Váradi András
- Grafika, web, jegy: Prokop Ádám
- Fesztiválfotó: Dusa Gábor
- Pályázati menedzser: Medvegy Andrea
- Operatív menedzser: Dr. Váczi László
Partnerek, támogatók
Archívum
I. Monotánc Fesztivál – 2005 • II. Monotánc Fesztivál – 2006 • III. Monotánc Fesztivál – 2008 • IV. Monotánc Fesztivál – 2010
V. Monotánc Fesztivál – 2012 • VI. Monotánc Fesztivál – 2014 • VII. Monotánc Fesztivál – 2016 • VIII. Monotánc Fesztivál – 2018
IX. Monotánc Fesztivál – 2020 • X. Monotánc Fesztivál – 2022