IX. Nemzetközi Monotánc Fesztivál

Gergye Krisztián Társulata és a Kőszegi Várszínház közös produkciója

Budapesti premier a Monotáncfesztivál keretében

Rendező, koreográfus, előadó: Gergye Krisztián
Vetítés: Diena László
Jelmez: Béres Móni
Produkciós vezető: Gáspár Anna

A vetítésben Gergye Krisztián akvarelljei kerültek felhasználásra.

Támogatók: Kőszegi Várszínház, EMMI, NKA

Az akasztás, a történelem során számtalanszor alkalmazott kivégzési módszer, amely egyfajta “színházi” jelenet. A gyilkolás színháza, melyet rettentő csodálattal bámult a nép. Az éppen aktuális hatalom, mégis miféle abszurd szcénát volt képes generálni, hogy igazságot szolgáltathasson. Persze csak viszonylagos igazságok léteznek, de a gyilkolás vagy a halál maga nem lehet viszonylagos. A kivégzés, a nép szeme láttára történő “színház”, bár nem a legnemesebb fajta, a halált emeli a porondra, mégsem tiszteli azt.

A nézők a rettenet látványához tapadva mozdulatképtelenné válnak, vagy épp bosszúvágyuk elégül ki, míg a hatalom elrettentő példázattal él, az igazság nevében, vagy a hatalom megtartásáért. Mivel ezek a kivégzettek, nyilván bűnösnek ítéltettek, levitációban ábrázolt tetemük valamiként a bűnüket is átértékelte. Bűnösökből áldozatokká váltak inkább, s mintha Istenhez fordulnának utolsó gesztusukkal. A tetem súlytalanságának illúziója által, mintha a lélek válna láthatóvá, amint épp a túlvilágra távozik. Gergye Krisztián akasztásokról készült dokumentumfotók alapján, számos akvarellt készített, amelyekről a kötelet, mint a halál okát kihagyta. Így az akasztott testek jelenléte felül értékelődött, mondhatni költőivé vált a jelenség, és a testek levitálni kezdtek.

A levitáció olyan jelenség, amely folyton lenyűgözi az emberiséget. Egy olyan kiemelt, vágyott, irigyelt és rettegett állapot, amely a transzcendencia bizonyítékaként gyökerestül felforgatja racionális gondolkodásunkat, amitől óhatatlanul tudatunkba ömlik létezésünk korlátoltsága, emberi mivoltunk kicsinysége és kicsinyessége, emberi hatalmunk korlátozottsága. A levitáció jelenségét csodaként értelmezzük, miszerint értelmezhetetlen számunkra. Mindenkori hatalmi hierarchiában elfoglalt pozíciónk tudatából keresünk rá magyarázatokat. Boszorkányság vagy mágia, varázslat vagy angyali üdvözlet, az ördög vagy Isten megtestesülése, vagy puszta csalás, szemfényvesztés. A büntetés, kivégzés utáni halott test levitációjának gondolata, beidézi a feltámadás gondolatát és a halál utáni büntethetetlenség, vagyis a csoda büntethetetlenségének helyzetét is. Miként a levegőből, úgy a halálból sem visszarángatható az ember. Így lesz igazán zavarba ejtő ez a képzet.

“Gergye ezúttal kivégzésre hívja nézőit: … plakátigazságok helyett időkön és tereken áthatoló, lazán összehurkolt asszociációs láncot prezentál, a nézőre bízva, hogy abból mire rezonál, miben ismer magára. … bohóc és filozófus, katona és bűvész, pap és vásári kikiáltó lesz a sűrű szövésű estén. Újabb és újabb maszkokat ölt, szerepeket próbál ki és fel, miközben gigantikus Rorschach-teszt folyik, áramlik a háta mögött.”
(Jászay Tamás -revizoronline.com)