Menü Bezárás

Teheteségprogramjaink

A Bethlen és a Manna pályakezdő színházi rendezők, alkotók számára létrehozott tehetségprogramjában olyan kétszereplős kamara előadások megszületését támogatjuk, ahol a két színész közt generációs korkülönbség van. A pályázó/rendező maga mellé szintén egy tapasztalt rendező mentort választ, így a korosztályok mellett a különböző színházi iskolák találkozása is megvalósulhat.
 
2021-ben online előadás létrehozását támogattuk, illetve szintén 2021-ben az Inspirál Cirkuszközpont szakmai segítségével elindítottuk a Találkozások újcirkusz sorozatot is. 

Ambíció sorozatunkban fiatal, ambiciózus alkotók vagy alkotócsapatok kapnak lehetőséget új előadás bemutatására, műfaji megkötés nélkül.

A sorozat célja, hogy elsődlegesen azok az alkotók mutatkozhassanak be, akiknek más lehetősége nem vagy csak korlátozottan adódik.

Az IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma) egy tehetséggondozó- és kutatóprogram, melynek elsődleges célja a koreográfusi utánpótlás lehetőségeinek javítása, a fiatal koreográfusok helyzetbehozása.

A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az első darabjukra pályázó alkotók a korábbinál is kevesebb támogatást kapnak, ha kapnak egyáltalán.