Menü Bezárás

Csikágói szomszédaink 12. rész

Kuminecz Vendel, ingatlanközvetítő

Történetek a 90 esztendős Bethlen tér 3.-ról és szomszédainkról, Marton Ildikó művészettörténész, a ház lakójának tollából.

A Bethlen Gábor tér 3. I. emelet 12. számú lakás alaprajza az 1927-es terven.

Kuminecz Vendel ingatlanügynök a Népszínház utca 19.-ből költözött át a Bethlen térre 1929 májusában, és egy szűk évig működhetett itt.

„Háromszor szoba, konyha speiz, 60 pengő bér”
Kuminecz nevét az apróhirdetések őrizték meg, ügynökségét az I. emelet 12. számú lakásban rendezte be. Ez az egyike a háromszobás, balkonos, a térre néző napsütötte lakásoknak, tehát az iroda mellett maradt hely a privát szférának is. Kuminecz már 1929. május elején, vagyis rögtön a ház átadása után innen adta fel hirdetéseit: a Keletinél szobakonyhát, az Amerikai útnál összkomfortos villát (1), Thököly útnál háromszobás lakást ajánlott eladásra. (2) Később több házfelügyelői, házmesteri állást is kínált. (3) Felesége is lehetett, különben miért lett volna eladó Singer varrógépe? Az viszont aggasztó, hogy a masina elköltözés miatt, sürgősen vált eladóvá. Talán összerúgták a port? (4)
Az ingatlanos Bethlen téri működéséről kevés forrás maradt fenn, a hirdetések mind 1929. során jelentek meg, aztán 1930 áprilisában újra kiadó lett az első emeleti lakás. (5) No, de Kuminecz kiléte nem ilyen homályos, nézzük, honnan jött és mi történt vele később!

Népszínház utca 19. Forrás: Googlemaps
Népszínház utca 19. Forrás: Googlemaps

„Ingatlanirodámba szakképzett ügynököt felveszek”
Kuminecz Vendelnek 1925-ig az Akácfa utca 7/B-ben volt fűszerüzlete, amelyet az év őszén adott el. (6) 1928 augusztusában aztán eljegyezte Schubert Erzsikét Pesterzsébetről (7), miközben a Népszínház utca 19.-ben működtetett ingatlanközvetítő irodája felfutó félben volt. Szeptemberben már annyi volt a megbízás, hogy nem győzte, ügynököt kellett felvennie. (8)
Azért az üzlet sikere nem csak a szerencsén múlott, néha nem ártott egy kis furfang sem. Történt egyszer, hogy Kuminecz éppen cím nélkül maradt, amikor egy új ügyfél jelentkezett lakásért. Mit volt mit tenni, az alkalmazottja, Klein Sándor, aki villanyszerelőből csapott fel ügynöknek, inkognitóban átballagott a József körútra egy másik lakásközvetítőhöz, Lichter Ernőhöz, aki mit sem sejtve címeket adott az új „ügyfélnek”. Kumineczék aztán továbbították az információt az érdeklődőnek és nyélbe ütötték az üzletet. A becsapott Lichter később rájött a turpisságra és csalás címén fel is jelentette Kleint és Kumineczet. A tetteseknek azonban jó ügyvédjük volt, dr. Pongrácz Jenő felszólalása után az ügyészségi megbízott elejtette a vádat, mire a járásbíró megszüntette az eljárást. (9)

Hirdetés. Lakásközvetítő irodák. Budapest és környékének távbeszélő betűrendes- és szaknévsora 1929. május. 1929. 620.

Sikkasztás a csikágói ügyvéddel
Kuminecz Vendel legközelebb 1935-ben került bíróság elé, de ezúttal nem ő volt a főkolompos. Dr. Molnár Péter, felfüggesztett ügyvéd ellen emeltek vádat 35 rendbeli csalásért. A fővádlott házmesteri állásokat kínált óvadék fejében, de az ígéretét nem váltotta be és a pénzt sem adta vissza a jelentkezőknek. Az ügyfeleket Kuminecz Vendel és még másik tíz vádlott hajtotta fel neki. Dr. Molnár Pétert végül egy év börtönre és öt év hivatalvesztésre ítélték. Súlyosbító körülménynek számított, hogy képzettségét, szellemi fölényét felhasználva szegény embereket károsított meg. A többi vádlottat, köztük Kumineczet is, bizonyíték hiányában felmentették. (10)
Az ügy érdekessége, hogy Molnár szintén a Csikágóban, a Bethlen utca 3.-ban lakott, és több másik piszkos ügye miatt csak 1939 júliusában szabadult. (11)

Valami érdekeset találtál a cikkben, aminek kicsit jobban utána néznél? Én ezeket a forrásokat használtam:

(1) Lakás. Pesti Hírlap, 1929. május 8. 30.
(2) Lakás. Pesti Hírlap, 1929. május 16. 30.
(3) Házfelügyelő. Pesti Hírlap, 1929. október 26. 19.
(4) Varrógép. Pesti Hírlap, 1929. október 8. 30.
(5) Lakás. Pesti Hírlap, 1930. április. 20. 27.
(6) Felhívás. Pesti Hírlap, 1925. november 10.22.
(7) Eljegyzés. Népszava, 1928. augusztus 5.16.
(8) Ügynök (akvizitőr). Pesti Hírlap, 1928. szeptember 18. 26.
(9) Lakásügynökök, ha találkoznak. Nemzeti Újság, 1928. szeptember 25. 12.
(10) Egy évi börtönre ítélték dr. Molnár Péter ügyvédet. Pesti Hírlap, 1935. május 23. 19.
(11) dr. Molnár Péter rabtörzskönyve. HU BFL-VII.101.d-rab.IV-2631

Képek forrása:
1. kép: A Bethlen Gábor tér 3. I. emelet 12. számú lakás alaprajza az 1927-es terven.
2. kép: Népszínház utca 19. Forrás: Googlemaps
3. kép: Hirdetés. Lakásközvetítő irodák. Budapest és környékének távbeszélő betűrendes- és szaknévsora 1929. május. 1929. 620.
4. kép: Sallai Fürst tárgyalás. 1932. július 22. Budapest. Magyar Nemzeti Múzeum, TF/magyar eseménytörténet I/b. Ltsz.897.

A sorozat további részei:

Kapcsolódó bejegyzések