Menü Bezárás

Globe Feszt

A Globe Fesztről

A Föld napja (április 22.) alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián, San Franciscóban. A Föld napját első ízben 1970-ben tartották. Magyarországon 1990 óta rendezik meg. 2009-ben az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította.

A Föld napja alkalmából a Bethlen Téri Színház, minden évben, a környezettudatos életmódra nevelő Globe Feszt nevű rendezvénysorozattal készül. 2013-ban csatlakoztunk kerületünk Erzsébetváros zöld7 programjaihoz. Missziónk, hogy a kultúra, a színház nemcsak cél, hanem eszköz is, azaz nemcsak a színházra, hanem a színházzal is nevelhetünk. Minden évben olyan, kifejezetten gyermekeknek szóló előadást választunk, ami célzottan a környezetünk megóvásáról szól, s ami a gyermekeket arra tanítja, hogyan tehetnek ők maguk is környezetükért. Természetesen ezek a gyermekek nyelvén szólalnak meg. 

Erzsébetváros önkormányzatával együttműködve minden évben mintegy 600 óvodás és kisiskolás-korú, kerületi intézménybe járó gyermekhez juttatjuk el programunkat.

Ez idáig olyan kiváló társulatok előadásait válogattuk be a Globe Feszt programjába, mint például a Marica Bábszínháza, a Picaro Társulat, a Mesebolt Bábszínház, vagy a Bandart Társulat, de tartottunk például vizuális színházi előadást is az Élőkép Színház tolmácsolásában.

A színházi előadásokhoz az elmúlt években olyan plusz programokat illesztettünk, mint a fa-, illetve kövirózsa-ültetés, hulladékokból való kézműves foglalkozás vagy éppen Éberhardt Béla nyugalmazott erdész ismeretterjesztő előadása a fákról. 

2025

Méhes Csaba: Manó Móka

A manók a városoktól távol, az erdőben, mezőn, fák és bokrok között élnek. Messze elkerülik a zajt, az autózúgást, a gépeket, a füstöt, a műanyagot és a betont.

Napjaik hasonlóképpen telnek, mint az embereké: alszanak, felkelnek, főznek, esznek, isznak, dolgoznak, pihennek, kertészkednek, fát vágnak, méhészkednek. A világ dolgait megbeszélik barátaikkal: a fákkal, virágokkal, állatokkal, bogarakkal. Segítik őket, ahogy azok is segítik a manókat.

Természetesen ők se hibátlanok, néha csetlenek-botlanak, de ezen jókat tudnak derülni, nevetni. És nagyon kedvelik a gyerekeket, mert ők még értik őket, szóba állnak, és játszanak velük.

Méhes Csaba, pantomim művész, Manó Móka című előadásával játékra hívja a gyerekeket. Az előadást kifejezetten a Globe Feszt tematikájához igazodva alkotta meg – a környezettudatosság, környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet.

Bepillantást nyerünk a manók életébe, hogy kertészkednek, hogy takarítanak, miket esznek, milyen kihívásokkal találkoznak az erdőben, a természetben. És természetesen, hogy miket játszanak, hisz a manók legfontosabb, és egyben kedvenc időtöltése a közös játék.

2025. április 29., kedd

  • 09:00 órától – óvodás korosztály 
  • 11:00 órától – óvodás korosztály 
  • 14:00 órától –  óvodás korosztály