Menü Bezárás

Elismerő kritikák az Imposztor Színházi Társulat előadásairól 

Elismerő kritikák az Imposztor Színházi Társulat előadásairól 

A Bethlen rezidens alkotócsapatának, az Imposztor Színházi Társulatnak a Betiltott etűdök archívuma és a Sohasevolt semmise című előadásait júniusban a Kétlámpás Blog szerzői is megtekintették. A kritikusok mindkét előadásról dicsérő gondolatokat fogalmaztak meg értő, elemző írásaikban. 

A Betiltott etűdök archívuma című darab június 8-ai előadásának kritikájában ekként méltatják a látottakat: 

“S. Papp Máté íróként és rendezőként is egy igazán szórakoztató előadást alkotott, ami emellett okos, fegyelmezett munka, és a drámairodalom szerelmeseinek átnyújtott csemege is egyben. Sikerült a darabban végig tartani a kerettörténetet, ami jót tett az előadás feszességének, és egymáshoz kapcsolta az egyenként is kiváló stílusparódiákat még egy szintet építve így az előadásra. Ettől nem csak a színészek, a zeneszerzők és az író kiváló stílusérzékében gyönyörködhettünk – bár ez sem lett volna kis teljesítmény – hanem gondolkodni valót is kaptunk útravalóul.” 

A Betiltott etűdök archívuma annyira megfogta a kritikusokat, hogy ennek hatására június 20-án a Sohasevolt semmise című színdarabot is megnézték. Aznap este telt ház előtt búcsúzott nagy sikerű előadásától az Imposztor Színházi Társulat. 

“Nem tudjuk, milyenek voltak az előző előadások, ez az utolsó annyira üde, bájos és felszabadult volt, hogy a teltházas közönség az előadás végén nagyon sokáig nem akarta elengedni az alkotókat. A színészek, Wettstein Márk, Fabiny Lujza, Kertész Boglárka, F. Tóth Gergely, Kereki Kristóf, S. Papp Máté, a kifordított shakespeare-i világban és a Kalliopé Színház művészeiként is otthonosan mozogtak a színpadon. Az egyre szürreálisabb események őrülete és kavalkádja nagyon precízen megtervezett, az előadás feszes és jó ritmusú marad, S. Papp Máté rendezőként sem hagyja szétesni, pedig az ilyen struktúrájú daraboknál ez reális veszély. Ismét élőzene kísérte a produkciót, Szőgyényi Júlia csellója és Csanálosi Ilonka zongorajátéka együtt élt az előadással. Igazán szerencsésnek érezzük magunkat, hogy sikerült elcsípnünk ezt az utolsó alkalmat.”  – fogalmaznak a Kétlámpás Blog szerzői a FakTúra folyóirat oldalán megjelent, Utoljára látható – miért jó darabtemetésre járni? című cikkükben, majd hozzáteszik: 

Örömünkre szolgál, hogy egyik legkedvesebb erzsébetvárosi színházunk, a Bethlen Téri Színház rezidens társulata lett az Imposztor, így a következő évadban, reményeink szerint, sokat fogjuk látni őket.” 

A kritikák a Kétlámpás Blog és a Faktúra folyóirat oldalain olvashatóak: 

Betiltott etűdök archívuma 
Kétlámpás Blog, 2024. június 9. 

Utoljára látható – miért jó darabtemetésre járni? 
Faktúra művészeti és kulturális folyóirat, 2024. június 20. 

Kapcsolódó bejegyzések