Menü Bezárás

Stern Lili – 10 éves jubileumi performansz minifesztivál

“16 évesen elkezdtem alkotni intézményi lázadásból. Az elmúlt 10 évben pedig született így 9 előadásom és mellette még sok egyéb projektem. A közönség és az általam legkedveltebb 3-mat pedig ismét és utoljára megint bemutatjuk az alkotótársaimmal.” Stern Lili 

Stern Lili –  performer, koreográfus, művészetmenedzser és drámainstruktor – megáll egy pillanatra, hogy reflektáljon. Ott, ahol minden elkezdődött, a Bethlen Téri Színházban. Ez a három este nemcsak előadások sokasága lesz, hanem egy most már felnőtt alkotó visszatekintése az elmúlt 10 évére és saját felnövéstörténetére.  

Kedvezményes, Early Bird bérletek

február 15-ig

Február 15. után az egyes előadásokra a jegyár: 4.999 Ft

SKIZOFRÉN

március 8. 19 óra

A Skizofrén című előadás a Bethlen Téri Színház Ambíció tehetségprogramjának első bemutatója volt 2016-ban. A színház a program keretében művészi és műfaji megkötés nélkül biztosít lehetőséget a színpadi bemutatkozásra lelkes, ambíciózus fiatalok számára. A sorozat keretében először Stern Lili, a Madách Musical Tánciskola volt növendéke állította a Bethlen színpadára Skizofrén című alkotását.  

Pontosan tíz évvel a bemutató után, 2026-an újra színpadon Stern első előadása, amelyet 16 évesen vitt színpadra Fodor Sárával. A Skizofrén a belső tudathasadás, az identitás keresése és a mentális töréspontok tapintható lenyomatát tárja a néző elé. 

Előadók: Fodor Sára és Stern Lili 
Fénytervező: Fogarasi Zoltán, Olajos Bence 

Az előadás hossza 30 perc.

10 évvel ezelőtti külön köszönet most is és örökre: Szabó György, Műhely Alapítvány, Bethlen Téri Színház 

LOOP POOL

március 12. 19 óra

Stern legsikeresebb, 2019-s szólója, mely a testképzavar, az anorexia nervosa és az önkontroll paradoxonjait vizsgálja, újra látható 7 év után. Az előadás intim, radikálisan őszinte, nyers és vizuálisan megrázó, a testet egyszerre használja médiumként és témaként. 

„Meglepően friss és érett debütálás egy ifjú koreográfustól. Stern Lili tudását egyszerre vezérli bátor kísérletezés, tudatos kutatás és intuíció, amit saját, egyedi mozgásnyelvén tolmácsol, hiteles és lehengerlő előadói személyiségével. Témája, a testképzavar, pontosabban az anorexia nervosa – amit egy barátja esete ihletett – nem csupán saját generációjának fiatal nőit érinti. Az előadás nyújtotta intenzív kinetikus élmény teret nyit a (belső) párbeszédre arról, hogyan látjuk, miként lakjuk be vagy zsákmányoljuk ki a testünket. A víz nélküli medencére emlékeztető színpadon mozogva, ahol a hangoktól a fényekig minden egyre szűkülő hurkokat képez, az előadó azt a nehéz érzést kelti a nézőben, mintha elevenen felfalná magát, belülről kifelé emésztené fel az önpusztító erők csillapíthatatlan mohósága.” Bálint Orsolya, kritikus, kurátor 

Alkotó és előadó: Stern Lili 
Előadó: Stern Hanna 
Látványtervező: Csúcs Angéla 
Fénytervező: Olajos Bence 
Fénytechnikus: Fogarasi Zoltán 
Sound designer: Csizmadia Botond 

Az előadás hossza 45 perc. 
16 éven felülieknek ajánlott. 

Külön köszönet: Sztevanovity Sandra, Balogh Rebeka, Műhely Alapítvány, Mafilm Audio Kft., Bethlen Téri Színház  

Az előadás a Bethlen Téri Színház Ambíció tehetségprogramjának keretében jött létre. 

Stern Lili: UNDERDOG

március 14. 19 óra

A 2024 novemberében bemutatott, most 2026-an megújított szóló táncperformansz a társadalmi kívülállás, az alulról építkezés, a hátrányból indulás, a túlélés és a segítségkérés témáit járja körül. Személyes vallomás, Stern múltbéli abuzív kapcsolatáról. A nézőnek lehetősége van saját reflektálásra, miközben Stern egyedülálló mozgás- és performansznyelvével szembesül. 

Alkotó, előadó: Stern Lili 
Látványtervező: Csúcs Angéla 
Fénytervező: Olajos Bence 
Sound designer: Csizmadia Botond 
Grafikus: Cseke Tamás 
Fotó: Balog Róbert 

Külön köszönet a Műhely Alapítványnak és a Bethlen Téri Színháznak.