
Vitéz László Ángliában – Barna Zsombor vásári bábjátéka
Megszületett Vitéz László és Vas Juliska kisfia. Bizony ám, pajtikák! Csakhogy van egy kis bökkenő: mi legyen a gyerek neve? Juliska ragaszkodik hozzá, hogy egy ilyen kemény gyereknek a Henrik nevet kell kapnia, viszont László mindenképp a László nevet adná a kicsinek.
Mivel nem jutnak dűlőre, László elhatározza, hogy meglátogatja ángliai barátját, Punch urat, aki még a Lamancsi csatornán is túl lakik. Tőle majd tanácsot kér ebben a név ügyben és egy kalap alatt meg is kéri barátját, hogy legyen a gyerek keresztapja. Igen ám, de út közben találkozik egy régi ismerőssel, aki nem más, mint maga a Szamár… akarom mondani a Halál, aki bosszút akar állni Vitéz Lászlón, ezért elrabolja a gyereket. Így leleményes hősünknek újra bizonyítania kell talpraesettségét!
A mese közvetlen folytatása a Vitéz László menyecskét keres című „bábtörténeti opusznak”. Bővelkedik vidámságban, dalolászásban és az elmaradhatatlan, palacsintasütős igazságszolgáltatásban.
Ars poetica:
Előadásommal tisztelegni szeretnék Kemény Henrik munkássága előtt, ugyanakkor igyekszem a piros sipkás pajtikát egy új megközelítésben bemutatni. Ajánlom előadásomat minden gyereknek és örökifjúnak, aki örömét leli a palacsintasütős igazságosztásban!
Mindenféle komolyságot és rosszkedvet otthon hagyni szíveskedjenek!
Bemutatkozás:
Barna Zsombor vagyok, a Budapest Bábszínház művésze. 2017-ben végeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakának bábszínész szakirányán. Diplomamunkaként létre kellett hoznunk egy gyerekelőadást, amit mi magunk rendeztünk és játszottuk egyszemélyben, így jött létre a Vitéz László menyecskét keres című produkció. Kiválasztottam a számomra legkedvesebb Kemény Henrik-féle Vitéz László történeteket, így hű maradtam a hagyományokhoz, ugyanakkor kicsit a saját személyiségemre is hangoltam ezeket a bábetűdöket. Az előadást azóta közel száz alkalommal láthatták szerte az országban, 2018-ban pedig Észtországban, a “Theare in a Suitcase” nevű bábfesztiválon játszottam nagy sikerrel.
Írta: Markó Róbert
Báb- és látványtervező: Horváth Márk
Bábkészítő: Palya Gábor
Konzulens: Tatai Zsolt
Zeneszerző: Nyitrai László
Háttér: Barnáné Varga Márta
Rendezte és játssza: Barna Zsombor