2021 nyarán Blaskó Borbála koreográfus-rendező új fizikai színházi produkciót hoz létre Caryl Churchill Az iglic című drámája nyomán. A Cseh Dávid dramaturg által írt adaptáció címe “figyelőket”, “leskelődöket” jelent magyarul, és egyben szójáték a német “Hexe”, azaz “boszorkány” szóval is. Blaskó nyers és groteszk értelmezése egyben gondolatmenet a jó és a rossz természetéről és arról, hogy cselekedeteinket gyakran olyan vágyaink és elfojtásaink hajtják, amelyekről nem is tudunk. A darab középpontjában álló iglic valójában tudatalatti vágyaink megtestesülése, aki bár teljesíti minden kívánságunkat, nagy árat kér cserébe. Amikor pedig két barátnő, Lily és Josie kerül a bűvkörébe, mindent megtesz, hogy megszerezze előbbi hamarosan születendő gyermekét.
A produkció ezekre a fő témákra koncentrál, a három főszerepet Simkó Katalin, Sipos Vera és Stork Natasa alakítják. A darabban felbukkanó mitikus lényeket, mesebeli szörnyeket és rémalakokat pedig Könczei Villő és Ódor Gergő mellett a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium volt és jelenlegi diákjai, illetve a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói táncolják majd. Az előadást nem hagyományos hangszereken játszott élőzene kíséri, amelyet Pallagi Ákos szerez és ad elő. Sipos Orsolya tervezte a produkcióban használt maszkokat, míg a díszletért Lokodi Aletta, a jelmezekért pedig Fekete Mónika felel. A Hesszelők szürreális és abszurd látványvilágának létrehozásában pedig a résztvevő diákok is segítenek majd.
Játsszák: Simkó Katalin, Sipos Vera, Stork Natasa,
és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium volt és jelenlegi diákjai: Birta Márton, Hus Laura, Juhász Kitti, Magyar Veronika, Somlyai Kata, Szeredás Kristóf, valamint Könczei Villő, Ódor Gergő;
illetve a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói:
Szabó Áron, Varga Bendegúz.
Díszlet: Lokodi Aletta
Jelmez: Fekete Mónika
Maszkok: Sipos Orsolya
Zene: Pallagi Ákos
Dramaturg: Cseh Dávid
Rendezőasszisztens: Könczei Villő
Produkciós menedzser: Juhász Károly
Koreográfus-rendező: Blaskó Borbála Harangozó-díjas
Az előadás hossza 70 perc.
16 éven felülieknek ajánlott.
A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett és támogatott Staféta program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma további támogatásával kiegészülve valósult meg.
Caryl Churchill engedélyét a Casarotto Ramsay & Associates Ltd. és a Hofra Kft. közvetítette.
www.hofra.hu