A Vendégváró fesztivál egy hagyományteremtő célú, határon túli színházakat bemutató sorozat. Három napig vendégünk a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház: Erdély hetedik magyar nyelvű színháza, az egyetlen, amely alapításától fogva hangsúlyozottan kísérleti programmal rendelkezik.
A Figura egyszerre próbál megfelelni kísérletező hagyományainak és a 20 000 lakosú kisváros elvárásainak. A kis létszámú társulat törekszik e két egymással látszólag ellentétes elvárást ötvözni, így mára a színházi nyelv megújítását célzó törekvések mellett felnőtteknek és gyerekeknek szóló bérletes előadások is szerepelnek repertoárjukban.
Az Utolsó pillanat című produkció Beckett műveinek parafrázisa. Egy lepusztult világ tárul a néző elé, amelyben feltűnnek a Vladimirra és Estragonra (Godot-ra várva) emlékeztető figurák, ám itt két férfi helyett egy nő és egy férfi (az utolsó életben maradott emberpár) lesznek a történet központi figurái. A karakterek mintha Beckett fantáziaszüleménye lennének, függetlenül attól, hogy emberek ők, vagy csak szellemek. De mindannyian lehetnének saját álmaink, emlékeink szereplői is. Talán ők is ott járnak-kelnek valahol a falak közé szorított, zajos világban. Mint a többi ember, ők is suttognak. Mormolnak. Motyognak. Kiáltanak. Tolakodnak. Beszélnek. Néha beszélgetnek. Ölnek és ölelkeznek. Szülnek és születnek. Kötődnek és kötekednek. Meghalnak. Ilyenkor valóban egyedül maradnak. Majd emlékké válnak. Várnak az utolsó pillanatra és félnek tőle, vagy örülnek neki.
Ebben a felemelő, vagy nyomasztó kavalkádban vajon elhisszük, hogy létezik az (élet)fa, ami alatt érdemes várakozni?
Amiről ez az előadás mesél, már nem létezik, vagy még nem létezik. Nem is fog létezni soha, vagy, ha létezett, létezik, létezni fog, nem itt létezett, nem itt létezik, nem itt fog létezni, hanem másutt. Ott fog megtörténni, ahol a csodák is életképesek és ahol a remény is megterem.
Szereplők: Tamás Boglár, Moşu Norbert-László, Máthé Annamária, Kolozsi Borsos Gábor, Bartha Boróka, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér, Mihály Alpár Szilárd
Díszlet-jelmez: Ondraschek Péter
A rendező munkatársa: Bicskei Zsuzsa
Rendező: Bicskei István