Menü Bezárás

Vendégváró fesztivál – Arany-légy

Mikor:
2013. február 03. @ 19:30 – 21:00
2013-02-03T19:30:00+01:00
2013-02-03T21:00:00+01:00
Hol:
Bethlen Téri Színház

A Vendégváró fesztivál egy hagyományteremtő célú, határon túli színházakat bemutató sorozat. Három napig vendégünk a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház: Erdély hetedik magyar nyelvű színháza, az egyetlen, amely alapításától fogva hangsúlyozottan kísérleti programmal rendelkezik.

A Figura egyszerre próbál megfelelni kísérletező hagyományainak és a 20 000 lakosú kisváros elvárásainak. A kis létszámú társulat törekszik e két egymással látszólag ellentétes elvárást ötvözni, így mára a színházi nyelv megújítását célzó törekvések mellett felnőtteknek és gyerekeknek szóló bérletes előadások is szerepelnek repertoárjukban.

Az arany…………- és itt a hiányzó részt a néző kitöltheti. A pontok helyére kereshet főnevet, igét, melléknevet, de az is megengedett, ha csak sóhajt vagy mosolyog egyet. Az Arany-légy című előadásban ugyanis a keresés az egyik kulcsszó és ezen belül minden lehetséges. Már eleve azt is eldönthetjük, hogy az arany légy zümmögésének engedünk, vagy az arany légy – felhívásnak teszünk eleget. Választhatunk, hogy szemlélői, vagy alkotói akarunk lenni az előadásnak, hiszen a formálás lehetősége nekünk is megadatik.

Az előadás rendezője, Goda Gábor, és munkatársa, Gold Bea, egy konvenció mentes utat követett az előadás létrehozása során: a hagyományos nézőtér helyett egy életszerű térben láthatjuk az olykor abszurd, máskor lélekmelengető jeleneteket, melyeket az erős képiség és a zene kölcsönhatása egyesít. Ezért a nézőkhöz hasonlóan a színészek is fehér lappal indultak, hagyományos szerepek helyett napról napra új kihívásokkal találkoztak: választhattak, írtak, gondolkoztak, rendeztek, alkottak, álmodtak, létrehoztak, építettek, leromboltak. Mozdulatokkal, szavakkal keresték önmagukat, folyamatosan kutatták, csinálták az aranyat.

Így lett az arany egymásra találás, őrület, ünnep, emlék, szorongás, luxus, elválás, harmónia, harc, bizalom. És még ki tudja, mi. Talán közben sóvá alakult. Az élet sójává, mely mindennek az esszenciája és amely mindig azt a nevet viseli, ami számunkra a legfontosabb.

Szereplők: Boros Mária, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor, Máthé Annamária, Mihály Alpár Szilárd, Moşu Norbert-László, Vajda Gyöngyvér

Zene: Orbán Ferenc m.v.

Díszlet: Bodóczki Antal m.v.

Jelmez: Lőrincz Kriszta m.v.

A rendező munkatársa: Gold Bea m.v.

Rendező: Goda Gábor m.v.