Menü Bezárás

Szívlapát

Mikor:
2018. április 11. @ 19:00 – 20:10
2018-04-11T19:00:00+02:00
2018-04-11T20:10:00+02:00
Költség:
2000

részvételi versszínház

 „Átadom a korszakot. Működik.” Adott tehát két pár papucs az előszobában. Egy nőé és egy férfié, Igó Éváé és Zoltán Ároné. Két generáció, amely kortárs verseken keresztül létezik egymás mellett és/vagy egymásért. Anya és fia. Mester és tanítvány. Aki megbékélt önmagával és aki a tükörképével vitatkozik. Aki már tudja, milyen szeretni és aki még csak tanulja. Ahogyan fiatal rendezőpáros is most keresi, miként lehet az irodalmat a napi rutin részévé tenni. Legyenek türelmesek. „Ezek az ifjak. Még érnek.”

Az idézetek Kemény István Dél című művéből származnak. A vers az előadásban is elhangzik.

Április 11-én, a magyar költészet napján került sor a legfrissebb Találkozások produkció bemutatóra Igó Évával és Zoltán Áronnal. A Szívlapát című versszínházi esten 20 kortárs magyar vers hangzik el – nem konvencionális módon -, az azonos című versantológiából válogatva. A rendező páros Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna, mentoruk Hegedűs D. Géza. 

A 2018-as pályázat nyertes előadásait a 2018/2019-es évadban mutatjuk be.

Játsszák: Igó Éva és Zoltán Áron
Rendező: Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna
Mentor rendező: Hegedűs D. Géza.

Az előadás a Tilos az Á Könyvek kiadó Szívlapát című antológiájának nyomán született. A kötet verseit válogatta: Péczely Dóra. Illusztrátor: Dániel András.
Az előadás időtartama 70 perc, megtekintése 14 éven felülieknek javasolt.
Az előadás a Találkozások tehetséggondozó program keretében valósul meg.

Találkozások program: 
2015 tavaszán indította útjára a Bethlen Téri Színház és a Manna a Találkozások programot. Az első pályázat nyomán két produkció valósult meg; 2016 áprilisában mutatták be Valcz Péter rendezésében a Mary és Max című előadást, azt követően Szilágyi Bálint állította színpadra Peter Handke Az aranjuezi szép napok című művét. A következő év pályázatának eredményeként jött létre az Egy fiú Boszniából Lazici Noémi rendezésében, majd Cseh Judit állította színpadra Pataki Éva regénye nyomán készült Nőkből is megárt… című darabot.
A 2017 tavaszán kiírt pályázat győzteseinek munkái a 2017-2018-as évad folyamán kerülnek bemutatásra; 2018 januárjában mutatták be Vadász Krisztina rendezésében a Viszontlátás című előadást, április 11-én, a költészet napján pedig egy versszínházi estre kerül sor Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna rendezésében.

További információ:
Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
+36 1 342 71 63
info@bethlenszinhaz.hu
www.facebook.hu/bethlenszinhaz
www.bethlenszinhaz.hu
www.mannaprodukcio.hu