Menü Bezárás

Találkozások – ONLINE

A Találkozások Tehetségprogram 2021 évi pályázati felhívása

A Bethlen Téri Színházi és a Manna pályázatot hirdet pályakezdő rendezőknek online színházi vagy összművészeti előadások létrehozására, melynek a központi témája a „találkozás”. A készülő produkciónak az online térben előadhatónak kell lennie: használhat bármilyen online platformot, bármilyen technikát, azonban a pályázat csak élőben közvetített előadásokat támogat, felvételek készítését nem.

Célunk a generációk találkozását segíteni, ezért a készülő produkciókban két pályakezdő és két tapasztalt előadóművészeti területen alkotó szakember közös munkáját támogatjuk.

A pályázók köre: pályakezdő rendező (aki még nem állított színpadra legalább 3 egész estés produkciót)
A bemutató helyszíne: online tér – a Bethlen Téri Színház és a Manna Produkció webes felületei
A pályázat megvalósításának időszaka: 2021. március – szeptember

Pályázati feltételek:
A bemutatni kívánt produkcióban két előadóművész szerepelhet, akik között legalább két generációnyi a korkülönbség; az egyik művész legyen 60 év feletti, a másik 35 év alatti. (A pályázatra többszereplős darabokat is be lehet nyújtani, amennyiben a szerepeket csak a megjelölt két színész játssza.)

A rendezőnek a pályázatban meg kell jelölnie egy mentor rendezőt, akivel szeretne együtt dolgozni.

A bemutatni kívánt produkció létrehozásához a kiíró biztosítja a következőket:
próbaterem, egyeztetett feltételekkel technikai háttér, a Színház és a Manna díszlet- és jelmezraktárának teljes készlete, PR és reklám, menedzsment

A nyertes produkciókat a Bethlen Téri Színház és a Manna Produkció elérhetővé teszi a webes felületein, egyeztetett feltételek mellett biztosítja a produkció továbbjátszását.

A kiíró szervezetek előzetesen rögzített anyagi támogatást nem biztosítanak a bemutatni kívánt produkció létrehozásához, csak aktuálisan rendelkezésre álló erőforrásaikat ajánlják fel a tárgyi és személyi feltételek megteremtéséhez, illetve a nyertes pályamunkák ismeretében támogatókat keresnek a megvalósításhoz.

A pályázatot magánszemélyként lehet benyújtani, nem szükséges jogi személy a beadáshoz. A beérkezett pályázatokat a pályázatot kiíró szervezetek képviselői bírálják el.

Beadandó dokumentumok:

  • pályázati adatlap (az adatlap itt érhető el)
  • pályázó rendező szakmai önéletrajza
  • közreműködők szándéknyilatkozatai
  • tervezett produkció színlapja, szinopszisa
  • rendezői koncepció
  • szakmai referenciák
  • ajánlások (nem kötelező)

Az elbírálásnál előnyt jelent:

  • online tér adta lehetőségek sokoldalú kihasználása
  • interaktivitás a közönség és a szereplők között
  • ha a produkció bármilyen formában reagál a közelmúlt és a jelen történéseire
  • a megvalósítás realitása
  • pályázat kidolgozottsága
  • közreműködő alkotók szándéknyilatkozatai
  • piacképesség

A pályázatokat elektronikus úton kell benyújtani az info@bethlenszinhaz.hu címre, „Találkozások pályázat / pályázó neve” megjelöléssel.
A pályázat benyújtási határideje: 2021. március 16. éjfél

Kérdés esetén kérjük, keresse a pályázati koordinátort a meszestimi@bethlenszinhaz.hu címen, vagy a + 36 20 354 9990 telefonszámon.