[:hu]
absztrakt vizuális mozdulatszínház
Az Élőkép két vizuális mozdulatszínházi etűdöt mutat be egy esten; az egyik etűdben a piros, a másikban a kék szín dominál.
„Kevés művészformáció akad, amelynek neve és vállalt útja tökéletesen, mondhatni teoretikusan is összesimul, az Élőkép Társulat ilyen; elnevezése szakmai találat, a színpadi és nem színpadi műfajok felől közelítve egyaránt. (…)(Péter Márta, tánckritika.hu, 2013)
„Ami az ÉLŐKÉP munkáiban állandónak tűnik, az a szokatlanul koncepciózus, erős, érzéki, eleven látványvilág – mely nem csupán gyönyörködteti, hanem egyenesen berántja a nézőket.” (Tóth Ágnes Veronika)
Változás kapui 15’
Életre kelt női szobrok variálható jelmezükben női élethelyzetekből absztrahált gesztusokkal újra és újraformálják önmagukat, alakítják viszonyaikat. Különböző ritmusú helyváltoztatással folyamatában, de váratlanul rendezik át a tagolt tér képét. Létállapotaik a fények vetületei és a hangok által válnak érzékelhetőbbé.
Hullámtér 25’
Az egyensúlyt keresve minden mozgásban van, ezért szüntelen a világban az áramlás. “Pantha rei” – minden folyik – mondta Hérakleitosz és a változás állandóságára irányítja figyelmünket a keleti filozófia is. Kék fénnyel világító hullámok úsznak a térben megidézve világunk egyes jelenségeit.
Előadók, munkatársak:Hrotkó Heléna, Törzsök Kata, Makra Viktória, Sipos Orsolya
Rádióvezérlés, szoftverfejlesztés:Tankó Barnabás
Zenei montázs: Mátrai Péter, Bérczi Zsófia, Gerzson János
Láványban közreműködött Terebessy Tóbiás
Látványtervezés, koreográfia, rendezés: : Bérczi Zsófia
Támogatók:: Élőkép Egyesület, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sín Stúdió, Ethnosound
Változás kapui: youtube videó
Hullámtér ajánló: youtube videó
Az ÉLÕKÉP alapítója és vezetője Bérczi Zsófia, vizuális kommunikáció tervező. 2004 óta egyesületi formában működik. Az ÉLÕKÉP alkotói világa a vizuális kommunikáció és a színház metszetében helyezkedik el. Munkáiban a kép, képzet és képzelet szerves egységet alkot installációval, előadóművészettel. Formailag és tartalmilag újszerű látásmód kifejeződése, a képzelet feltárása, átélhetősége, illetve ennek átadása iránti vágy vezérli az alkotókat.
További információ:
Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
+36 1 342 71 63
info@bethlenszinhaz.hu
www.facebook.hu/bethlenszinhaz
www.bethlenszinhaz.hu
www.livingpicture.org
[:]