[:hu]
Verstánc est
A magyar költészet napja alkalmából
Az előadás harmonikus kísérlet a költészet – tánc – zene kapcsolatára. Babits Mihály rokona és szellemi társa volt Dienes Valériának, számos dokumentum őrzi kapcsolatukat. A Mennyei színjáték című versből 1915-ben készült az első ismert magyar modemtánc koreográfia, mely “lábról-lábra” örökítve maradt fenn, akárcsak Mirkovszky Mária Két nővér című verstánca, mely 1926-ban Babits Mihály Zeneakadémián rendezett költői estjén került bemutatásra.
“… olyan természetes elegyet gyúrtak Babits Mihály legsúlyosabb gondolatokat közvetítő verseiből és a mozdulatművészetből, amelyet minden erőltetés nélkül összetartozónak érezhettünk. Úgy tartozott a versekhez a tánc, mint más műfajokban a dalszövegekhez a dallam. Amit a költő szavakba foglalt, azt vele párhuzamosan a művészek elmesélték mozdulatokban is. Bár nem nélkülözi a táncból ismert elemeket, mégsem az ütemre mozgás a lényege, hanem a gondolatok, fogalmak érzelmek kifejezése mozdulatokkal…” (Mészáros Tibor)
Előadók: Kövesdi László, Fenyves Márk, Haraszti-Zwiep Adrienn, Kopeczny Kata, Pálosi István, Pethő Kincső
Látvány: FOM
Rendező – koreográfus: Fenyves Márk, Pálosi István
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Orkesztika Alapítvány – MOHA-Mozdulatművészek Háza
Magyar Mozdulatművészeti Társulat
A társulat – Még 1 Mozdulatszínház néven – 1995 szeptemberében alakult meg Fenyves Márk és Pálosi István vezetésével. Fő céljuk a tradicionális modern tánc (a magyar mozdulatművészet) hagyományainak megőrzése, korunknak megfelelő továbbvitele és tanítása. A tánc több “a technikánál”, ennek értelmében céljuk, hogy ne pusztán kész technikát tanítsanak, hanem a tanárok személyes módszerének megfelelő táncot és technikát. Gondolkozásukat az az általános mozdulatművészeti alapelv határozza meg, hogy a tanár a saját személyiségén keresztül segítse megtalálni a tanítvány saját egyéniségét és nyelvét a színpadon, a táncban.
A társulat új, saját alkotásokból álló repertoárja mellett 2001-től klasszikus mozdulatművészeti művek rekonstrukcióival egészült ki és 2002-től mai, kortárs táncművészeti alkotók, a társulat felkérésére készülő műveivel bővül tovább.
További információ:
Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
+36 1 342 71 63
info@bethlenszinhaz.hu
www.facebook.hu/bethlenszinhaz
www.bethlenszinhaz.hu
www.facebook.com/mozdulatmuveszet
www.mozdulatmuveszet.hu
[:]