Menü Bezárás

Angster re-generációk – Az Élőkép Színház előadása

Mikor:
2017. október 05. @ 19:00 – 21:00
2017-10-05T19:00:00+02:00
2017-10-05T21:00:00+02:00
Hol:
Bethlen Téri Színház
Budapest
Bethlen Gábor tér 3
1071 Magyarország
Költség:
2000 ft
Kontakt személy:
Bethlen Téri Színház
+36 1 342 7163

Egy orgonakészítő dinasztia sorsa – interdiszciplináris dokumentumszínház

„2017-ben ünnepeljük az Angster József által 1867-ben alapított orgonagyár 150. évfordulóját, ebből az alkalomból és a gyárnak emléket állítva született ez az előadás. Belső drámáját két azonos nevű, ám ellentétes sorsú ember élete adja. A kácsfalusi német anyanyelvű gyáralapító erős hittel és tehetséggel felépítette Közép-Európa egyik leghíresebb orgonagyárát, míg két generációval később nagyapám, ifj. Angster József – aki idén lenne 100 éves -, bár elköteleződve készült a gyárvezetésre, hivatását derékba törte a kommunista diktatúra. Az előadásban a család és a gyár történetéhez köthető események, sajtóanyagok és a gyáralapító önéletrajzi írásának részletei elevenednek meg, ifj. Ansgter Józsefről készült dokumentum felvételek, illetve Angster Judittal és Budavári Attilával készült riportfilmek kerülnek levetítésre. Mozgó installációk, kép- és hangfelvételek segítségével idézzük fel az Angster hagyományt és az orgonák égi hangját.” Bérczi Zófia

Szereplők:
id. Angster József: Grégory Chevalier
ifj. Angster József: Kalmár Ákos
Angster női alakok: Hrotkó Heléna
Angster Imre, rajztanár: Takács Máté
id. Angster József apja, Weich Péter, céh elnök: Kontúr Balázs
Stach Mihály, ösmerős, asztalosmester: Molnár György

Riportalanyok (felvételről): ifj. Angster József, Angster Judit, Budavári Attila
Díszlet készítő: Tankó Barnabás, Tankó Károly
Jelmez készítő: Fodor Krisztina
Előadás- és látványterv, rendezés, filmbetétek, narráció: Bérczi Zsófia

Az előadás a következő művek felhasználásval készült:
ifj Angster József: videóriportok és ANGSTER c. könyve
id. Angster József: Életrajzom (részletek)
Wallinger Endre: Rekviem – egy orgonagyárért (Újtükör, 1987)
Bükkösdi László: Volt egyszer egy Angster orgonagyár, riportfilm (1987)
Egy magyar művész közelgő jubileumára, Bécs, Industrielles Welt-blatt, 1887
Deáky István (Angster Emil unokája): Óda az orgonaépítő Angsterekhez
Oskar Schlemmer: Triádikus Balett

Az előadásban felvételről a következő orgonaművészek játékát és a következő orgonaműveket hallhatjuk (időrendben):
Diana Bish – Beethoven: Örömóda
Varnus Xavér – Albinoni: Adaggio, C. Franck: Preludium, rövid Bach-ok
Király Csaba – Boelmann: Gótikus szvit, Toccata
Pálúr János – improvizáció
Szamosi Szabolcs – Widor: 5. orgonaszimfónia, Toccata
Tim Preukschat – Martin Schütz: The Beginning
Hajdók Judit – Arvo Pärt: Annum per annum

Az előadás időtartama 120 perc

A Bérczi Zsófia vezette Élőkép Színház főként a vizuális színház műfajában hoz létre előadásokat. E műfajban a mű szöveges cselekmény helyett látvány alapú dramaturgia szerint építkezik, és az életre keltett látványelemeké a főszerep – mely esetenként lehet maga az ember is. A formailag és tartalmilag újszerű látásmód kifejeződése, a képzelet feltárása, átélhetősége, illetve ennek átadása iránti vágy által vezérelt ÉLŐKÉP alkotói világa a vizuális kommunikáció és a színház metszetében helyezkedik el. Munkáiban a kép, képzet és képzelet szerves egységet alkot installációval, előadóművészettel.

További információ:
Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
+36 1 342 71 63
info@bethlenszinhaz.hu
www.facebook.hu/bethlenszinhaz
www.bethlenszinhaz.hu
www.livingpicture.org
www.youtube.com/livingpictureco