Ködből, csöndből BEMUTATÓ

Mi történik akkor, ha megszakad a lineáris idő, eltűnik a múlt és céltalan lesz a jövő? A háttérben erőteljesen vagy épp sejtelmesen felvillanó fényekben csillanó tükörfólia előtt pszihedelikus zenére ösztönszerű mozdulatokba „csavarodnak”, szőnyeget görgetnek, mikrofon állványt hordoznak és József Attila verssorokat mondanak, majd a hangtalan csendbe beleolvadnak a táncosok.” (Lázár Emese 2011. szeptember 21. uh.ro)

A Duna Táncműhely legújabb darabja a Ködből, csöndből március 8.-án szombaton 19.30-kor lesz látható a színházunkban.

Az előadás – bár címe a költőfejedelemtől kölcsönzött – nem emlékműsor kíván lenni, sokkal inkább egy újabb kísérlet arra, hogyan lehet a magyar néptánc-kincset korszerű kifejezési formává alakítani, a verbális és a nonverbális megnyilatkozást szervesen egységbe gyúrni, egyetlen „mondandó” szolgálatába állítani.

Nem várom már az életet. Vagyok úgy, ahogyan lehet.

S ha nem lehet, akkor sehogy, Ha sok a nap, hát soká fogy.

Két szememből a nap kivész. Már csupán a lámpába néz.

Ha tűz lobog, hát majd elég. Ha vér ömlik, hát van elég.

Aki megbánt, én nem bántom. Aki sajnál, nem sajnálom.

Örülhetnek a hadnagyok. Mert én már éhes sem vagyok.
Történt valami énvelem, De nem halál s nem türelem.

Rúgtak itten, rúgtak ottan S egyszer mégsem káromkodtam.

Egyszer megláttam a ködöt A nagy fényességek mögött.

És meghallottam egyszer én, Hogy túl harcom vad zörején,

Akárha lent, akárha fönt,  A szegényé csupán a csönd.

A köd, a csönd sosem ragyog. Én már ködből, csöndből vagyok.

Ami énbennem botorkál, Elbukik egy vak ároknál.

Iszonyatos, nagy bosszú ez, Várni, várni, míg vége lesz.

S tudni, vannak így még többen, Mígnem valaki megdöbben,

Míg valaki föl nem ordít, Ködből, csöndből föl a holdig,

Föl a pestishez magához! Aki irtózattal átkoz,

Megátkoz ebtartót, ebet S legelőször is engemet.”

 (József Attila: Ködből, csöndből 1925)

Az alkotók által feltett kérdés, hogy egy pontszerűvé zsugorodott – azaz kiterjedés nélküli – „mozgástérben” milyen perspektíva nyílhat számunkra, hogyan tudunk életünknek méltóságot, reményt adni? Mit tehetünk akkor, ha a célok világa bezárul, ellehetetlenül, a lineáris idő szétesik, megszűnik a jelen, amely magába képes tartani múltat és jövőt?

A produkció a 2012-ben a székelyudvarhelyi Udvarhely Táncműhellyel bemutatott előadás újraértelmezése.

1601290_759740630702991_397679695_n

Előadók: Bonifert Katalin, Gyulai Anikó, Horváth Eszter, Kriston Fruzsina, Kuzma Péter, Soós Gyula András, Szabó Csaba
Zene: KTU
Jelmez: Kiss Zsuzsanna
Fény: Kovács Gerzson Péter
Technikai munkatársak: Lendvai Károly, Fekete Mátyás, Nagy Gergely
Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt

Színházunk ezzel a programmal vesz részt a Mindenütt Nő rendezvénysorozaton.

 

Duna Táncműhely

A Duna Táncműhely azzal a céllal alakult 1999-ben, hogy a magyar néptánc sokszínű formakincsét felhasználva igényes táncszínházi produkciókat, kortárs mozgásszínházi előadásokat hozzon létre.
Az alkotók a néptáncot speciális tánctechnikaként kezelik, amelynek segítségével igyekeznek egy egyéni mozgásnyelvezetet kialakítani.
A táncműhely változó összetételben működik, tagjai professzionális táncosok. A darabokat a koregráfusok és a táncosok stúdiómunkában készítik Juhász Zsolt koreográfus vezetésével.
A Duna Táncműhely 2002 óta évente megszervezi a jelentős szakmai és közönségsikernek örvendő, régiós szinten kiemelkedő fontosságú Kalászi Kortárs Tánctalálkozót.

Vélemény, hozzászólás?