Menü Bezárás

Mádi László: Verso – Közép-Európa Táncszínház 

Verso, mint a dolgok visszája, ellentétes oldala. Az előadás egy kifordított, párhuzamos értelmezésű világ, esztétikai és filozófiai kérdésekkel foglalkozó, a megszokottól eltérő, ellentmondásos olvasztótégely, amiben olyan karmával találjuk szemben magunk, amit nem ok-okozat követ, mégis valahogy tetteink, vagy vágyaink okán jön létre, ám a nem várt módon. Ez a véletlenszerűség szülte kifordult világ a tetteink előreláthatatlan következményeivel jön létre. Nem a megszokott rendben, és várt módon zajlik a mozgás ebben a létben. A mozdulatok maguk is mintha a visszájukra lennének hajtogatva, nem abban az irányban haladnak, ahogy azt a logika megkövetelné. Ez a kifordított világ a teljes őrületig facsarja, kiveti magából a benne létezőt, és csúcspontján visszahuppan a valóság realitásába. Hogyan, hányféleképpen kaphatunk fonákot az életben? A kérdés már önmagában a nem megszokott módon van feltéve, hiszen ezt a jelzőt ritkán, vagy épp soha nem használjuk az életre reflektálva. A válasz, az alacsony, vagy túl magas cél, esetenként az eszközök helytelen használatában nyilatkozik meg. Greguss Ágost (bölcseleti doktor) szerint a fonákság, az aljas (alacsony)-ból fejlődik és gyarlóságot jelez, de valami kellemesnek a túlhajtásából is eredhet, mint például az oktalan jószívűség mások felé, ily módon átmenetet képez a komikumba. Akár drámai köntösbe bújtatva olyan pillanatok teremtése lehet ez, ahol kettős jelentéssel bíró érzetek kelnek életre.    

Az előadáshoz interaktív feldolgozó foglalkozást készítettünk, mellyel célunk a nézők látásmódjának feltérképezés, filozófiai beállítottságának elmélyítése, mindez a táncszínház adta kulturális beava(tód)áson keresztül. A foglalkozás minden korosztály számára nyitott, kortól függetlenül mindenkit várunk szeretettel.

Táncművészek: Barna Krisztián, Dabóczi Dávid, Gyevnár Réka, Kindl Gábor, Kisbakonyi Edmond, Horváth Léna, Mohai Cintia, Sinka Lídia

Mentor: Szögi Csaba
Fénytervező:
Fogarasi Zoltán  
Koreográfus:
Mádi László

Produkciós támogató: Közép-Európa Táncszínház Egyesület, Közép-Európa Táncszínház Alapítvány, Bethlen Téri Színház, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest Főváros Önkormányzata, 7. kerület, Erzsébetváros Önkormányzata

Az előadás az Imre Zoltán Program keretén belül valósult meg.  

Az előadás hossza 45 perc, utána foglalkozással (30-40 perc) 

Közép-Európa Táncszínház  

Progresszív. Stílusos. Kortárs. A KET Magyarország egyik leginnovatívabb tánctársulata. Egyedülálló repertoárjának darabjai aktualitásra és reflektivitásra törekszenek. A mindennapokban felmerülő problémák felvetéséhez és az arra adott válaszok megfogalmazásához a kortárs tánc változatos nyelvét választották. A KET, ahogy ezt nevében is hirdeti, vállalja egy adott földrajzi régióhoz való kötődést, a Kárpát-medence és régiója nemcsak a működésének fő területét, hanem az egyedi mozgásvilágot, témaválasztást is meghatározza 

Az előadás hossza 44 perc.  

dátum

2022. dec. 02.
Expired!

időpont

19:00 - 19:45

Jegyár

2 000Ft

További információ

Jegyvásárlás
kategóriák
Jegyvásárlás