Műsor

nov
21
csü
Tiszta szívvel – Pécsi Művészeti Szakgimnázium
nov 21 @ 19:00 – 20:00

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium előadása

A SŐT7 (Sissi Őszi Tánchét) programja

József Attila szerelmeihez és édesanyjához kapcsolható az előadás, kapcsolódó érzéseit veszi górcső alá a tánc és a színház formanyelvének összekapcsolásával.  A színpadon kart karba öltve jelenik meg a tánc és a költészet, kiemelve Vágó Mártát, Szántó Juditot, Marton Mártát, Gyömrői Editet, valamint Kozmutza Flórát és a Mamát. A hozzájuk írt költeményeket, a József Attilát „életre táncoló” növendékek hangosítja ki.
A költő és szerelmeinek, valamint édesanyjához fűződő fordulatai szabják meg az előadás ívét, mintegy időrendben haladva. A néző előtt filmszerűen megelevenedik a ,,múzsa-függő” József Attila sorstörténete. A vágyott nőben önmaga jobbik felét kereső, boldogsághajszoló, kudarchalmozó költő többnyire a „lelkeket tükröző” szemeken, az egymásba kapcsolódó tekinteteken keresztül közelített verseiben a szeretett lény szívéhez. Az előadásban olyan meghatározó és mindenki számára ismerős versek csendülnek fel, mint például a Mama, Gyermekké tettél, Kései sirató, Kész a leltár és az Óda.
Az előadás tisztelgés a költőóriás előtt, valamint kísérlet a tánc és a költészet kapcsolatának színházi formanyelvre való adaptálására.

József Attila – Horváth Norman
Mama – Mátyás Flóra
Vágó Márta – Horváth Réka
Szántó Judit – Pete Csenge
Marton Márta – Rónaki Nina
Gyömrői Edit – Pintér Rebeka
Kozmutza Flóra – Kis Jana
József Jolán – Hegedűs Luca
József Etelka – Balogh Molli
Végzet – Dimák Gréta
Valamint: Steingruber Nikolett, Varga Bence, Véber Melani, Kerényi Tamara, Karsai Lúcia, Jónás Dzsenifer, Molnár Sára, Nyilas Emese, Farkas Panna, Jaks Jázmin, Szorre Dorka
Koreográfusok: Kerekes Soma Lőrinc, Matola Dávid, Molnár Zsolt, Ujvári Katalin
Próbavezető: Kovács Zsuzsanna, Lovas Pál
Rendező-koreográfus: Szabó Márton

Az előadás hossza 58 perc.

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium 1957 óta a tehetséggondozás, a művészi alkotómunka műhelye, ahol 1974-ben megalakult az ország első középfokú színházi és modern táncművész képzése. Célja olyan képzést nyújtani, melyben az iskolai tudás értéke a művészeti szaktudás, az általános műveltség és a kompetenciák egyensúlyán alapszik. Az ország minden tájáról érkeznek növendékek, hogy kiváló művésztanárokkal, mesterekkel dolgozzanak együtt. A táncművészet területén kimagasló tehetségű növendékek sikeres életpályája támasztja alá azt a tényt, hogy az iskola minden tevékenysége a tehetséggondozás folyamatának elősegítése köré szerveződik.

Sissi Őszi Tánchét
November 16. és 24. között nyolcadik alkalommal rendezik meg a Bethlen Téri Színházban a kerület névadója, Erzsébet királyné – népszerű nevén Sissi – neve napja köré szervezett hétnapos, hét előadásból álló táncfesztivált a hetedik kerületben.
A program idén ismét a vidéki – miskolci, egri, dunaújvárosi és kecskeméti – táncműhelyeket állítja fókuszba, de a meghívottak közt szerepel az alig több mint egy éve alakult Székesfehérvári Balett Színház is.
Kiemelt figyelmet kapnak idén a fiatal tehetségek és az ifjú közönség megszólítása, így a programban szerepel egy tánc/színházi nevelési előadás, a Pécsi Művészeti Szakgimnázium estje, a fesztivál zárásaként pedig a Közép-Európa Táncszínház érkezik az IKF, azaz Ifjú Koreográfusok Fóruma bemutatóval.

További információ:
www.facebook.com/bethlenszinhaz
www.pecsimuveszeti.hu
sot7fesztival.blogspot.com

Jegyek:
+36 1 999 0661
jegy@bethlenszinhaz.hu

nov
23
szo
Tiszavirág / DANCE is not DEAD! – Közép-Európa Táncszínház
nov 23 @ 19:00 – 19:50

A Közép-Európa Táncszínház előadása az IKF – Ifjú Koreográfusok Fóruma keretében

A SŐT7 (Sissi Őszi Tánchét) programja

Bemutató

Az IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma) egy tehetséggondozó- és kutatóprogram, melynek elsődleges célja a koreográfusi utánpótlás lehetőségeinek javítása, a fiatal koreográfusok helyzetbehozása. Az idei nyílt pályázat nyertesei, Cserepes Gyula és Eva Urbanova egy hétig dolgozhatnak a Magyar Táncművészeti Egyetem modern tánc szakos diákjaival kibővült társulattal, majd nyilvános bemutatót, demonstrációt tartanak színházi körülmények között.

Cserepes Gyula: Tiszavirág (25’)
„Mióta az eszemet tudom, a Tisza vonzásában éltem. A mai napig, ha visszatérek a szülőföldre, a Vajdaságba, „meg-megállok a kanyargó…” víz partján. Gyakran ülök a vizet vizsgálva, figyelem a sodrokat, fodrokat, örvényeket és hullámokat. A fel-felcsillanó halakat vagy a borúsan vágtató vándor fellegeket. Párbeszédet folytatunk, a folyó és én. Ha valami hiányzik jártamban-keltemben a nagyvilágban, akkor az ez: a Tisza habjainak csendes, mindent átható áramlása. Az a béke és nyugalom, ami csakis a parton ülve tud hatalmába keríteni. Ezek az időtlen pillanatok képesek akár évekre is feltölteni. Ahogy ülök és hallgatagon nézem a habokat, magával ragad az áramlás. A hullámok hátán megcsillanó fény messze repít a gondolataimban, emlékeimben, a képzeletemben. Mesélünk egymásnak, meghallgatjuk egymást. Ebben a mély csendben átérezni a létezés örök áramát. Az állandó változásban lévő anyag vonzása magával ragadja az embert. Az örvények önnön létezésem ősi mélyébe rántanak. Az örök hullámzás átjárja a zsigereket. A folyó és annak szemlélője fokozatosan hangolódnak azonos hullámhosszra, melyen együtt rezdülnek.” /Cserepes Gyula/

Táncolják: Nyeste Adrienn, Szilvási Anna, Dabóczi Dávid, Fodor Sára, Pintér Karina, Deák Kristóf, Haanpaa Samurai

Cserepes Gyula a vajdasági Óbecséről származó kortárstánc koreográfus és előadóművész. A Tisza fontos szereplője életének. A folyóval megélt bensőséges viszony, az ebből fakadó áramlás- és ritmus-élmény Gyula művészetének meghatározó eleme. A Magyar Táncművészeti Főiskola négy modern tánc szakos növendékével és a Közép-Európa Táncszínház három táncművészével öt napon át foglalkoznak a múló pillanat jelentette időtlenség ritmikájával. A Tiszavirág címet viselő etűdben olyan képeket és jeleneteket osztanak meg a nézőkkel, melyek a koreográfiai műhelymunka során szerzett közös élményekből és tapasztalatokból táplálkoznak.

Eva Urbanova: DANCE is not DEAD! (20’)
Mi az, amit elrejtünk, ami el van rejtve személyiségünk minden egyes rétege mögött? És miért pont ezeket a rétegeket kapjuk? Azért vannak, hogy kövessük, vagy eldöntsük, követjük-e őket? A szenvedélyeink? A démonaink? Vagy valami teljesen más történet?

Táncolják: Horváth Adrienn, Tóth Laura, Ungi Krisztián, Tran Viktória, Bársony Boglárka, Strenner Antal, Nyári Gergely

Asszisztens: Mádi László

A Közép-Európa Táncszínház Magyarország egyik leginnovatívabb tánctársulata. Egyedülálló repertoárjának darabjai aktualitásra és reflektivitásra törekszenek. A mindennapokban felmerülő problémák felvetéséhez és az arra adott válaszok megfogalmazásához a kortárs tánc változatos nyelvét választották. A KET, ahogy ezt nevében is hirdeti, vállalja egy adott földrajzi régióhoz való kötődést, a Kárpát-medence és régiója nemcsak a működésének fő területét, hanem az egyedi mozgásvilágot, témaválasztást is meghatározza.

 Sissi Őszi TánchétŰ
November 16. és 24. között nyolcadik alkalommal rendezik meg a Bethlen Téri Színházban a kerület névadója, Erzsébet királyné – népszerű nevén Sissi – neve napja köré szervezett hétnapos, hét előadásból álló táncfesztivált a hetedik kerületben.
A program idén ismét a vidéki – miskolci, egri, dunaújvárosi és kecskeméti – táncműhelyeket állítja fókuszba, de a meghívottak közt szerepel az alig több mint egy éve alakult Székesfehérvári Balett Színház is.
Kiemelt figyelmet kapnak idén a fiatal tehetségek és az ifjú közönség megszólítása, így a programban szerepel egy tánc/színházi nevelési előadás, a Pécsi Művészeti Szakgimnázium estje, a fesztivál zárásaként pedig a Közép-Európa Táncszínház érkezik az IKF, azaz Ifjú Koreográfusok Fóruma bemutatóval.

 

További információ:
www.facebook.com/bethlenszinhaz
www.cedt.hu
sot7fesztival.blogspot.com

 Jegyek:
+36 1 999 0661
jegy@bethlenszinhaz.hu

nov
28
csü
Horváth Nóra: Beat
nov 28 @ 19:00 – 19:35

Az  előadás a dunaPart5 – Kortárs Magyar Előadó-művészeti Platform keretében valósul meg

„Kettőt balra, kettőt jobbra – ezzel a korántsem ördöglakat-nehézségű „lépéskombonációval” veszi kezdetét a Beat, és nagyjából ide is csillapodik a végére vissza. A köztes történések táncos fordulatainak, fricskáinak, nyelvöltögetéseinek, stílus- és hangnemváltásainak azonban se szeri, se száma. A brémai Unusual Symthomps Company-t erősítő Horváth Nóra – Ivanov Gábor szabadúszó táncossal közösen előadott – duettje kész kelet-nyugati átjáró, mert összenő benne mindaz, amit összenőni eleve bajosnak gondolnánk: népi és urbánus, tradíció és progresszivitás, minimalizmus és stilizáció, trash és popkultúra, a magyar néptánctól a különféle közösségi táncokon át a YouTube-sztár paródiáig – megfejelve mindezt egy a sorok között meghúzódó és tudatosan oltári giccsbe kifuttatott párkapcsolati cicázással. Az idei Lábán Rudolf-díjas koreográfia laudációjában ezt írtam: ha Magyarországon a kortárs művészet, és azon belül is a kortárs tánc megítélése nem lenne a béka feneke alatt, akkor a Beat rohamtempóban kultdarabbá válna és rongyosra játszanák a különböző befogadó helyek. Erre azonban még várni kell. Mert Magyarország egyelőre nem ilyen hely.” Králl Csaba, kurátor

Alkotók, előadók: Horváth Nóra, Ivanov Gábor
Zenei összeállítás: Porteleki Áron
Fénytechnika: Major Mátyás
Mentor: Rózsavölgyi Zsuzsa
Konzultáns: Mészáros Máté
Koncepció: Horváth Nóra

 „A lendületes, ironikus és önreflektív Beat talán azért is ilyen lehengerlő, mert valóban róluk szól, a mai tornacipős, lezser, tétova, röhejes, bizonytalan, nagyképű, kiszolgáltatott, magányos, vicces, tétova, de a saját érvényes és önálló hangját kereső generációról.” Fuchs Lívia, Élet és Irodalom

Koprodukciós partner: Műhely Alapítvány

Támogatók: NKA, Sín Kulturális Központ, Mu Színház, Új Előadóművészeti Alapítvány, Műhely Alapítvány, Life Long Burning

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának támogatásával jött létre.

Az előadás az European Union Culture Program támogatásával jött létre.

További információ:
www.facebook.com/bethlenszinhaz
www.dunapart.net

nov
29
pén
Stern Lili: LOOP POOL
nov 29 @ 16:00 – 16:45

Az  előadás a dunaPart5 – Kortárs Magyar Előadó-művészeti Platform keretében valósul meg

„Minden olyan férfinak és nőnek készítettem, aki már valaha küzdött a saját testével.”

Egy évnyi intenzív kutatás, tanulás, olvasás, táncolás után tér vissza Stern Lili LOOP POOL című új darabjával. „Lassan egy éve készülök az előadásra, ami ki merem jelenteni, hogy eddigi munkáim legnehezebbike, ugyanis nemcsak hogy a társulatommal (A-LIST) való együttes munka hiányzik nagyon, hanem nehéz témát is választottam. Rengeteg történettel, emberrel találkoztam a testképzavar (elsődlegesen anorexia) témája kapcsán, ami új nézőpontokat mutatott be nekem a testről, a pszichéről, magamról. Az előadás igaz, hogy öt nő történetéből inspirálódott, és a hozzám egyik legközelebb álló anorexiás lánymegsegítésére készült, de minden olyan férfinak és nőnek is készítettem, aki már valaha küzdött a saját testével, aki már valaha utálta azt, amilyen ő maga.”

Alkotó és előadó: Stern Lili
Látványtervező: Csúcs Angéla
Fénytervező: Olajos Bence
Fénytechnikus: Fogarasi Zoltán

Külön köszönet: Csizmadia Botond, Sztevanovity Sandra, Balogh Rebeka, Műhely Alapítvány, Mafilm Audio Kft., Bethlen Téri Színház

Az előadás hossza 45 perc.

16 éven felülieknek ajánlott.

Az előadás az Ambíció tehetségprogram részeként jött létre.

Stern Lili 2016-ban az Ambíció sorozat első fellépője volt A skizofrén című előadásával. 2016-ban alapította meg a fiatal ambiciózus fiatalokból álló A-LIST társulatot, jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor hallgatója.

További információ:
www.facebook.com/bethlenszinhaz
www.facebook.com/sternlilialist
www.dunapart.net

Jegyek:
+36 1 999 0661
jegy@bethlenszinhaz.hu

nov
30
szo
Biczók Anna: Egy lehetséges jövő előzményei
nov 30 @ 14:30 – 15:10

Az  előadás a dunaPart5 – Kortárs Magyar Előadó-művészeti Platform keretében valósul meg

„Biczók Anna estnyitó Precedents to a Potential Future című előadásában a tánc kétszeresen is időszerű. A darab folyamatosan ugrál alakok és idősíkok között, és ezek a cserék mindig csavarnak egyet az időkezelésen. A táncos-koreográfus ennek érzékletes bemutatásához a lecture performance műfajához nyúl, amit szükség szerint teatralizál. Szemüvegben és sajátos hanghordozással egy kiváló technikai tudással bíró táncos alakját vázolja fel, akit mozgásban is megjelenít. Ám végig bizonytalanságban tart bennünket, hogy elbeszélőként nem azonos-e a szerepével, hiszen a közbeiktatott „reprezentációk” folyamatosan zavart okoznak a lineáris történetmesélésben.” Farkas Kristóf, színház.het

„Nála az elmélyültség, a teoretikus gondolkodás eleve adottság. Az Egy lehetséges jövő előzményei című szólója is elsősorban rafkós: hisz nem tudni, hogy az előadás jelentős részében egy kis asztal mögött visszafogottan ücsörögve mesélő, magának egy a „jó tanuló diák” fizimiskáját, ruhatárát kölcsönző Biczók voltképpen kiről (és miről) beszél, amikor beszél: magáról, magáról mint vágyképről, egy másik valós vagy fiktív személyről, vagy mindezekről egyszerre, de kibogozhatatlanul. Ez a fanyar humorú csőbe húzás egészül ki aztán hol „magyarázó”, hol ellenpontozó, hol a különböző elbeszélői szinteket tovább csűrő-csavaró színpadi cselekvésekkel és főleg tánccal, ami – Biczók végig szándékosan introvertált előadói stílusa mellett – olyan helyzetekben csúcsosodik ki, mint egy civil (?) néző cseles színpadra csábítása (hogy betöltse a színpadi űrt), vagy az a jelenet, amikor hosszabb időre lekapcsolják a fényeket, és csak a képzeletünk mozizza az elhangzó történet.” Králl Csaba, Élet és Irodalom

rendező-koreográfus, előadó: Biczók Anna
zene: Varga Vince
jelmez: Kasza Emese (MEI KAWA)
fény: Dézsi Kata

Az előadás hossza 40 perc.

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, SÍN Kulturális Központ, Varsói Magyar Intézet, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Fundacija cialo/umysl, Lengyelországi Magyar Kulturális Évad 2016/17, Centrum Sztuki Wspólczesnej Zamek Ujazdowski, Műhely Alapítvány

További információ:
www.facebook.com/bethlenszinhaz
www.dunapart.net

Jegyek:
+36 1 999 0661
jegy@bethlenszinhaz.hu

dec
7
szo
Rejtekutakon – Closingtown Orchestra
dec 7 @ 19:00 – 20:20

progresszív világzenei koncert

Tűzről pattant kalandozások az Isztambul – tündérmesék – csűrdöngölés koordináták mentén, nemzetközi dallamcsempész-társulat tolmácsolásában. Állítólag táncra perdítés, történetmesélés és klarinétszóló biztosan várható, ám újabban aranyfényű délibábok felbukkanásáról is susmusolnak a sikátorokban.

Katona Dávid – gitár, ének, mesék
Donato Civita – klarinét
Kiss Donát – basszusgitár, ének
Erik de Leeuw – dob, ének
Duksa -Kovács József – fényfestés
Szabon Balázs – fényfestés
Farsang Áron – hangosítás

Closingtown Orchestra:
A kétes hírű kalandorokból verbuválódott Closingtown Orchestra tevékenysége átszövi Európát: alpesi laboratóriumokban és németalföldi gourmet-fesztiválokon éppúgy otthon érzik magukat, mint Granada utcáin vagy elhagyatott bolgár benzinkutak árnyékában. Jelenlegi repertoárjuk gerincét progresszív rockba oltott tüzes balkáni melódiák, pszichedéliába hajló adathalász keringők és erdélyi kalózhimnuszok adják.

A koncert hossza 80 perc, utána Katona Júlia művészettörténész beszélget a zenekar tagjaival a színház kávézójában.

A koncert a Pillanat Művészeti Alapítvány REJTEKUTAKON programsorozatának része.
A programot Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata támogatja.

 További információ:
www.facebook.com/bethlenszinhaz
www.facebook.com/ClosingtownOrchestra

Jegyek: 
+36 1 999 0661
jegy@bethlenszinhaz.hu

dec
18
sze
Just Dance and Nothing Else – Gangaray Dance Company / G.A.P.
dec 18 @ 19:00 – 19:40

Bemutató

Ez az előadás csak a táncról szól, semmi másról. Nincsenek történetek, nincs dramaturgia. Itt csak a táncosok tudását és az idei felkészülésük folyamatát látod.
Dinamika, energia és lendület.
Ami a legfontosabb: szeretni azt, amit csinálsz!

Előadók: LilachHelmer, Jójárt Barbara, FrancescaPesce, AnetaBockova, Czeitler Dorottya, Kiss Helga, Pillér Noémi, BulensBente, Kozma Zsófia
Zene: Fehér Ferenc
Koreográfus: Fehér Ferenc

Az előadás hossza 40 perc.

A Gangaray Dance Company komplex tehetségkutató képzésének elsődleges célja egy szakmailag elismert magyarországi és nemzetközi színvonal létrehozása. A Gangaray Artistic Program (G.A.P.) néven ismert 10 hónapos intenzív kurzus fiatal táncművészei egy professzionális táncegyüttesnek megfelelő munkában részesülnek az évad folyamán.

További információ:
www.facebook.com/bethlenszinhaz
www.gangaray.eu
www.facebook.com/GangarayArtisticProgram

 Jegyek: 
+36 1 999 0661
jegy@bethlenszinhaz.hu

dec
19
csü
Just Dance and Nothing Else – Gangaray Dance Company / G.A.P.
dec 19 @ 19:00 – 19:40

Ez az előadás csak a táncról szól, semmi másról. Nincsenek történetek, nincs dramaturgia. Itt csak a táncosok tudását és az idei felkészülésük folyamatát látod.
Dinamika, energia és lendület.
Ami a legfontosabb: szeretni azt, amit csinálsz!

Előadók: LilachHelmer, Jójárt Barbara, FrancescaPesce, AnetaBockova, Czeitler Dorottya, Kiss Helga, Pillér Noémi, BulensBente, Kozma Zsófia
Zene: Fehér Ferenc
Koreográfus: Fehér Ferenc

Az előadás hossza 40 perc.

A Gangaray Dance Company komplex tehetségkutató képzésének elsődleges célja egy szakmailag elismert magyarországi és nemzetközi színvonal létrehozása. A Gangaray Artistic Program (G.A.P.) néven ismert 10 hónapos intenzív kurzus fiatal táncművészei egy professzionális táncegyüttesnek megfelelő munkában részesülnek az évad folyamán.

További információ:
www.facebook.com/bethlenszinhaz
www.gangaray.eu
www.facebook.com/GangarayArtisticProgram

 Jegyek: 
+36 1 999 0661
jegy@bethlenszinhaz.hu