Közösségi szolgálat

A Bethlen Téri Színház – és rezidens társulatunk, a Közép-Európa Táncszínház szívesen fogad önkénteseket és közösségi szolgálatot teljesítő, elsősorban 16. életévüket betöltött tanulókat az alábbi területeken:

  1. Színházi előadások és egyéb programok előkészületeiben való részvétel:
    nézőtéri felügyelő, ültető, jegyszedés, ruhatáros, a közönség tájékoztatása, kérdőívek kitöltése, illetve azok feldolgozása akár itt a helyszínen, akár otthon
  2. Vasárnap délelőtti családi programokon való részvétel:
  • a szokásos, előadást megelőző feladatok (a közönség fele kisgyermek, ehhez mérten módosul minden szokásos feladat);
  • az előadást követő kézműves foglalkozásban való részvétel (előtte eszközök előkészítése, a foglalkozás után azok elpakolása, közben a gyerekek segítése, akár saját kézműves foglalkozás tartása)
  • a vasárnapi programokon többször segítő diákok jelentkezhetnek segítőnek a Pinokkió színházi táborunkba A júniusban rendezett egyhetes napközis táborba 2 délelőtti és 2 délutáni segítőt várunk (projekt jellegű feladat, egyéni megbeszélés szerint, összesen 25 óra teljesíthető).
  1. Egyéb, nem színházi rendezvényeken való részvétel:
    A szokásos színházi előadások mellett a hétfő délutáni filmklub havonta egyszer, az esti koncertek, délutáni ifjúsági előadások, társasjáték estek, könyvbemutatók és Bethlen Galériában havonta nyíló kiállítások megnyitóján is szívesen vesszük a segítséget.
  2. Egyéni feladatok:
    Fentieken kívül lehetőség van egyéni feladatok vállalására (blogírás, interjúk készítése a fellépő művészekkel, fotózás, grafikai munkák stb.), így várunk minden egyéni ötlettel érkező, lelkes és a színház iránt érdeklődő

Gyere és csatlakozz a Bethlen önkénteseinek csapatához! A közösségi szolgálatot teljesítőket nemcsak a letöltött órák aláírásával jutalmazzuk, hanem az előadásokat is megtekinthetitek.

 Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tár 3.
www.bethlenszinhaz.hu
www.facebook.hu/bethlenszinhaz

Jelentkezés és bővebb információ:
Meszes Timi  meszestimi@bethlenszinhaz.hu ;+36 20 354 9990